- Meglepően magas inflációs adat érkezett csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatalból a januári időszakra. 8 éve nem látott szinteken, az előző év azonos időszakához képest 4,7%-os a fogyasztói árak drágulása az év első hónapjában. Az érték jelentősen meghaladja mind az elemzői várakozásokat, mind a Magyar Nemzeti Bank toleranciasávjának felső határát, így lépéskényszerbe kerülhet a jegybank. Az adat napvilágra kerülése után nyilatkozott Nagy Márton az MNB alelnöke, szerinte minden eszközt be fog vetni a jegybank, hogy a sávban tartsa az inflációt. - Negyedik negyedéves, előzetes GDP adatok érkeztek a héten Európából és itthon is. A hazai gazdasági növekedés felülmúlta a várakozásokat, 4,5%-os értékével kiemelkedőnek számít európai szinten. Bár az előző negyedévi adathoz képest (5%) lassulás mutatkozik, még mindig erősnek mondható a gazdaság. Németországban is meghaladta a várakozásokat a tavalyi év utolsó negyedéves GDP adata, de a 0,3%-os növekedés igen szerénynek mondható. Az eurózónára vonatkozóan azonban a vártnál gyengébb adat érkezett, 0,9%.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
zum Artikel gehen- Tovább folytatódik a koronavírus keltette pánik a tőzsdéken. Az esés nem kíméli a tengerentúli, az európai és az ázsiai piacokat sem. Hazánkban is jelentős zuhanás mutatkozott a BUX index papírjaiban. Pénteken próbál picit magához térni a piac. Leginkáb
zum Artikel gehen- Ez az idei év utolsó heti riportja. Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kivánunk! - Kétséges, hogy sikerül megállapodni a brit kormánnyal a Brexitről. Továbbra is nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és
zum Artikel gehen- Kedden megismerkedhettünk a Központi Statisztikai Hivatal által publikált májusi inflációs adatokkal. Bár az elemzők sem vártak magas értéket a közölt adat kis meglepetést okozott. 2,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az év 5. hónapjában, ami további c
zum Artikel gehen- Joe Biden demokrata jelölt megnyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást, de Trump még mindig nem ismerte el a vereséget, és akadályokat gördít a sima átmenet útjába. Részvénypiaci kilátások szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy kié lesz a szená
zum Artikel gehen