- A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 2,9 százalékkal nő idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook,WEO) felülvizsgált prognózisa szerint; ugyanakkor jövő évi növekedési várakozását az IMF 0,1 százalékponttal 3,1 százalékra rontotta. - A 2022-es negyedik negyedévben a francia gazdaság 0,1%-os növekedést ért el, ami némi lassulást jelent a harmadik negyedévben mért 0,2%-os növekedéssel. - Decemberben Németország exportja 6,3 százalékkal, 127,4 milliárd euróra csökkent, az importja pedig 6,1 százalékkal, 117,4 milliárd euróra esett novemberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis. - Januárban két hitelminősítő is negatív értékelést közölt Magyarországgal kapcsolatban, hiszen a Fitch stabilról negatívra rontotta a kilátásunkat, a Standard & Poor’s pedig olyat lépett, amire több mint tíz éve nem volt példa, leminősítette a magyar osztályzatot.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
zum Artikel gehen- Meghosszabbította a betéti kamatstoppot a magyar kormány szeptember 30-ig. Eszerint továbbra is tilos a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházása. - Jelentős mértékben visszaesett a német exportgazdasági piac. Az Ifo exportvárakozások in
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 50 bázisponttal 5,00 százalékra emelte alapkamatát csütörtökön a Bank of England. - Az előzetesen várt 1150 bázispont helyett 650 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot a török jegybank csütörtökön, í
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. - Kínában a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke áprilisban 0,1 százalékra csökkent az előző havi 0,7 százalékról. Elemzők 0,4 százalékos infl
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A csütörtökön bejelentett kamatemelés a tizenegyedik volt azóta, hogy a brit jegybank 2021 decemberében elkezdte jelenlegi szigorítási ciklusát. - A
zum Artikel gehen