- Idén 16-17%-os lehet az átlagbérek növekedése az elemzők szerint, ugyanakkor az infláció ezt meghaladó mértékben, 18-19%-kal nőhet. Ennek alapján a reálbérek visszaesése várható. Ráadásul könnyen megeshet, hogy az infláció tartósan magas marad. - A februári 8,7 százalékról 7,4 százalékra esett vissza a német infláció márciusban, ami nagyjából megfelelt az előzetes várakozásoknak. - A fejlődő országok közül a legmagasabb inflációs szinttel, fennmaradó jegybanki szigorral és visszafogott növekedéssel számol Magyarország esetében az S&P Global Ratings. Elemzésük szerint idén az alapkamathoz nem is nyúl majd hozzá a Magyar Nemzeti Bank, legfeljebb az egynapos betéti tendernél (a tényleges, 18%-os irányadó kamat esetében) jöhet vágás. Ráadásul valószínűnek tartják, hogy a bankpiacok felől egy új, leginkább bizalomhiányból fakadó válság megrogyaszthatja a magyar gazdaságot. - Az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatkondíciókat az MNB Monetáris Tanácsa. Így az alapkamat továbbra is 13 százalék, a kamatfolyosó két széle pedig 12,5, illetve 25 százalék.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
zum Artikel gehen- Meghosszabbította a betéti kamatstoppot a magyar kormány szeptember 30-ig. Eszerint továbbra is tilos a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházása. - Jelentős mértékben visszaesett a német exportgazdasági piac. Az Ifo exportvárakozások in
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 50 bázisponttal 5,00 százalékra emelte alapkamatát csütörtökön a Bank of England. - Az előzetesen várt 1150 bázispont helyett 650 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot a török jegybank csütörtökön, í
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. - Kínában a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke áprilisban 0,1 százalékra csökkent az előző havi 0,7 százalékról. Elemzők 0,4 százalékos infl
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A csütörtökön bejelentett kamatemelés a tizenegyedik volt azóta, hogy a brit jegybank 2021 decemberében elkezdte jelenlegi szigorítási ciklusát. - A
zum Artikel gehen