- Az amerikai feldolgozóipar májusban már a hetedik egymást követő hónapban zsugorodott, mivel az új megrendelések tovább zuhantak a magasabb kamatlábak közepette, de a gyárak kilenchavi csúcsra emelték a foglalkoztatottságot. - Az első negyedéves gyarapodási adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan. - A horvát gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,6 százalékos volt az éves növekedés, az előző negyedévhez képest pedig 1,4 százalékkal bővült a horvát GDP - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS). - Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
zum Artikel gehen- Meghosszabbította a betéti kamatstoppot a magyar kormány szeptember 30-ig. Eszerint továbbra is tilos a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházása. - Jelentős mértékben visszaesett a német exportgazdasági piac. Az Ifo exportvárakozások in
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 50 bázisponttal 5,00 százalékra emelte alapkamatát csütörtökön a Bank of England. - Az előzetesen várt 1150 bázispont helyett 650 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot a török jegybank csütörtökön, í
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,50 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. - Kínában a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke áprilisban 0,1 százalékra csökkent az előző havi 0,7 százalékról. Elemzők 0,4 százalékos infl
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A csütörtökön bejelentett kamatemelés a tizenegyedik volt azóta, hogy a brit jegybank 2021 decemberében elkezdte jelenlegi szigorítási ciklusát. - A
zum Artikel gehen