Érdekes legyen, szeressem csinálni – ez az egyik legfőbb elvárás a mai tizenévesek részéről, már ami a jövőbeni munkahelyüket illeti. Emellett egyre nagyobb bennük a motiváltság a szabadságra, a mai értelemben vett kötött munkaidő átalakítására, a tér és idő kitágítására, ezért attól sem riadnak vissza, hogy önálló munkahelyet teremtsenek önmaguk számára. De mit kezdenek a munkaerőpiac átalakulásával a munkáltatók?
Az elkövetkezendő hónapokban továbbra is jelentősen érzékelhetőek lesznek a Brexit hatásai. A következő tárgyalások Nagy-Britannia és az Európai Unió között kulcsfontosságúak lesznek, ugyanis azokon dől majd el, mennyire marad szoros a gazdasági együttműk
zum Artikel gehen- Ez az idei év utolsó heti riportja. Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kivánunk! - Kétséges, hogy sikerül megállapodni a brit kormánnyal a Brexitről. Továbbra is nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és
zum Artikel gehenA kis- és középvállalkozások pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelésére, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítésére, a nemzetközi piacokon történő megjelenésére, továbbá tőzsdei jelenlétének erősítésére 1 milliárd forintos ke
zum Artikel gehen- A piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 50 bázisponttal 5,00 százalékra emelte alapkamatát csütörtökön a Bank of England. - Az előzetesen várt 1150 bázispont helyett 650 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot a török jegybank csütörtökön, í
zum Artikel gehenÉrdekes ellentét jelenik meg a KSH részletes tanulmányából, amelyben a 2017-es évet dolgozta fel: miközben Magyarországon dinamikusan nőtt a foglalkoztatás, fokozódott a munkaerőhiány is. Ez azt jelenti, hogy ugyan javultak a munkaerőpiaci mutatók, de a m
zum Artikel gehen